Még egy utolsó

Klisé vagy sem, hiszem, hogy valóban esszenciális olykor tudatosan helyet csinálni az újnak, még akkor is, ha ez az elengedés téma olyan keserédes. TÉNYLEG AZ. Szeretek írni és ez mindig is így lesz. De beszélni is. Hangot adni, ugyanúgy őszintén. Amivel nagy a zaj a világban, ezért arra is figyelek, hogy mit adok ki, nemcsak arra, hogy mit fogadok be. Amit most írok s ahogy érzek, azt hiszem sokkal jobban ki tudnám fejezni egy meleg öleléssel. Azzal, hogy a szemedbe nézek és a pillantásommal suttogom: KÖSZÖNÖM.

Köszönöm Neked, kedves olvasó, hogy kíváncsi voltál a sztorimra. Köszönöm, hogy nem sajnáltad az időt s a havi hozzájárulásod, mint értékes energiát nekem adni. Köszönöm, hogy írtál, visszajeleztél, drukkoltál, inspirálódtál a gyógyulásom legnehezebb szakaszaiban. Köszönöm, hogy itt vagy.

Talán magad sem tudod, mennyit jelent ez nekem, ebben az életszakaszban, amikor oly sok tényező bizonytalan, annyi közeli hozzátartozóm elfordult, magamra hagyott a nehézben. S véletlenül se gondold, hogy sajnáltatom magam. Csak szeretném, hogy tudd, milyen jó, hogy Te is azok között voltál, akik a távolból fogták a kezem.

Mert bizony erős nő hírében állok, de hidd el, valójában egy váltam azzá, hogy mertem megmutatni a sebezhetőségem s engedni, hogy most engem tartsanak meg.

Köszönöm, hogy az önkifejezésem ilyen módját láttathattam veled. Szeretek írni, kézzel, vagy gépelve. Szeretek történetet mesélni s hallgatni is.

Szeretném a Tied is megismerni és hálám személyesen is kifejezni. Ezért bármikor szeretettel látlak a hamarosan nyíló helyemen, Székesfehérváron.

Az én kis varázsvilágomban, ahol töltekezhetsz, bepillanthatsz a növények csodás világába, tanulhatsz, kapcsolódhatsz. Az építkezés részese voltál és ezért örök hálám.

Ha bármi kérdésed vagy mondanivalód akad, írj kommenten, vagy üzenetet.

Kilépve az online térből, az írás határozatlan ideig szünetel.

Gyere és találkozzunk a való életben.

Szeretettel,

Zsófi