Már nem szégyellem

Napok óta írom ezt, s azt hiszem, ha húznám, még tudna bővülni a lista. De igazából nem akarom már húzni. Ki akar jönni, hát kiírom, hadd könnyüljön ez is.

Már nem szégyellem:

Ha valami nem tökéletes körülöttem, vagy felismerem egy helyzetben, hogy magam se vagyok az.

Ha segítséget kell kérnem, mert tényleg olyan a szitu vagy kimaxoltam magam.

Ha valaki megkérdi, hogy vagyok, majd hosszan elmesélem a valódi hogylétem a felszínes, sallangos sablonválasz helyett.

Hogy rövid a hajam, s épp nem a klasszikus nőideált erősítem, mert ez azt mutatja, van remény mindig és a test képes újjászületni.

Hogy hegtépázta, aszimmetrikus a jobb mellem, hisz ezek a sebhelyek szimbolizálják utóbbi éveim küzdelmeit s nyertes kimeneteleit.

Hogy jobb, tudatosabb és szeretetteljesebbb életet teremtek, minden szinten, mint a rokonaim, hisz mindenki maga választ, s a lehetőség mindig adott.

Hogy nemet mondok, amikor magamat hagynám cserben az igennel, mert megtanultam egészséges határt húzni.

Hogy irányt váltok, amikor szükséges, hisz ez a a folyamatos fejlődésem jelzi.

Hogy nem vagyok mindig jókedvű és kedves, mert magam is ember vagyok, a nehéz és antiszociális napjaimon nem tolom magam bele megfelelésbe.

Ha épp az otthonom totál káosz, de én mégis úgy döntök, hogy pihenek, filmezek vagy bármi, hisz a munka megvar.

Hogy a családom nem szeret és fogad el, úgy ahogy vagyok, már tudom, hogy ez inkább róluk szól, mint rólam.

Hogy annyiszor kezdtem újra, mert ez mind a történetemhez tartozik.

Hogy hangot adok az igényeimnek, még akkor is, ha másoknak ez nem tetszik.

Hogy elvált vagyok, mertem kilépni az ismeretlenbe, amikor azt éreztem, a kapcsolatom nagyon rossz irányba visz.

Hogy kimutatom az összes érzésem, a negatívnak cimkezetteket is, mert ez így életszagú, s nem fogom vissza magam azért, mert a másiknak ez kellemetlen vagy épp nem tudja kezelni.

Bevallani, kimondani és érezni azt, ha valaki hiányzik, szeretem, sőt, úgy érzem szükségem van rá, s őt választom az életembe.

Ha úgy engedek be valakit az otthonomba, hogy nincs patyolat rend és tisztaság, mert már tudom, hogy nem kell megfelelnem senkinek.

Ha az életemre nézek, nem a hiányt vagy kritikát látom, hanem az utat, amit megtettem, hogy tisztességes életünk legyen a kislanyaimmal, pedig sose volt hátszelem, ahol vagyok, az kőkemény munka eredménye, s szeretem, akkor is, ha közel sem tökéletes.

Hogyha nem tudok valamit, már nem kezdek lázas kutatómunkaba, csakhogy választ adhassak.

Hogy sok próbálkozás után, végül még mindig együtt vagyok a hollanddal, akivel nap, mint nap próbáljuk meghaladni a tavolsagot, a korábbi kapcsolati sérüléseinket és traumáink árnyékát, mert szeretjük egymást.

Már nem érdekel, ki mit szól és az sem, ha újra s újra módosítanom kell a terveimen.

Már nem szégyellem életem egyik részét sem.

Se azt, ami megtörtént, se azt, akivé váltam.

Nem hiszem, hogy ezek erősebbé tettek, inkább erzem, hogy meg inkább emberre, aki szívből él, örül, hogy él, s a szeretet vezérli. És ebből a jóból már önmagának is bőven ad.

Tudom, hogy a szégyen sok korábbi traumából, azok feldolgozatlanságából s megküzdesi mechanizmusokbol eredtek.

Sokszor oly erősen, zsigerig hatolva, mint anno a rákos sejtek, teljesen elárasztva, hogy nem csak önmagam, de még mások helyett is szégyelltem magam.

Elmondhatatlan megtapasztalni, amikor a sok évnyi önismereti munka beérik és a feloldott, helyretett, újrakeretezett nehéz már elbirható, teljesen transzparens, amire éber vagyok.

Amikor nem csak tudom, s értelmi biztonság illúziójával megmagyarázom, ami van, önmegnyugtatatás gyanánt, de valóban érzelmileg is biztonságot tudok teremteni egyedül vagy épp mással.

bármiben is vagy most, ne add fel. Csak pihenj, töltődj és játssz, ha szükséges, de tégy magadert, csak ne görcsből, hanem szeretetből, magad fele. A szeretteidért, a világért. Mert ez a legjobb befektetés hosszútávon.

Van fény az alagút végén és képes vagy rá.

Te benned (hol) lakozik (a) szégyen? Írd ki magadból.