lépni az újba

Meg lehet unni az átmenetet. Vagy csak úgy magától kezd átbillenni az újba, csak úgy megtörténik. Már kevesebb teret követel a betegség, nyílik a világ újra. nem erőltetve, de megérkezik. Hagyom, hogy kibontakozzon a következő fejezet. És tudom, még az utolsó kemoterápia hátravan és már most összeszorul a gyomrom, ha arra a bizonyos hétfőre gondolok, de mindemellett ébredezem. Az a Zsófi, aki nem csak álmodozik, de meg is valósít. Az az énem, aki felvállalja az éteren túl is, amit képvisel, amiben hisz. Találkozgatom és ismerkedem ezzel, magammal.

Mert rengeteg felesleget letettem, olyan kényszereket és magamra erőltetett hitrendszereket, amik 35 évig kísértek. De már vége, a kemoterápia nem csak a rákos sejtek elpusztításában jeleskedett. Az élet a legjobb terapeuta, valóságos önismereti út. Már ha éled, tudod, úgy igazán. Egy éve ilyenkor még elképzelni se tudtam, hogy letegyen a munkát hónapokra, teljesen. Hogy csak a saját jóllétem és a szeretteim legyenek a fókuszban.

Komolyan vettem magam, a hivatást, a munkám, túl komolyan. Azt hittem, mindent nekem kell egyedül megoldani, nem igazán bíztam, nem engedhettem meg magamnak a betegséget, s így a gyógyulást se igazán. Tudom, sziruposan hangozhat, de valóban nagy tanítások vannak egy ilyen krízisben. Olyan őszinte, nyers tanítások, amiket csak azzal a gyönyörű, megtartó szeretettel lehet átvészelni, amit szintén magában tartogat. Multidimenzionális, összetett az egész, de valójában ettől teljes.

Ez az ÉLET, a nagybetűs, úgy mindenestül. Szeretem, ellenállás nélkül. És bizakodva, szívem legnagyobb szeretetével, tudásom legjavával, álmaimmal a kezemben, teljes testes igennel lépek az újba. Az újba, ami talán ismeretlen, közben mégsem, hisz magában hordozza eddigi életem esszenciáját s a jövőbe vetett, hittel teli vízióim.

INSPIRÁLJ! Kommentben nyugodtan írj, ha szívesen olvasnál valami konkrét témáról.