minden egy fonatban
A szokásos, vasárnap esti hajmosásos rituálé közben elmereng a nő. Gondolatban visszarepül egy hónappal ezelőttre, amikor utoljára szárította saját haját.
Most a kislányaiét szárítja, simít, fésül, de nem csak a kezével. A szavaival is. Dicsérő bókkal fejezi ki szeretetét, a gondoskodás ezen módján is pulzálja gyermekeibe azt a végtelen szeretetet, amit irántuk érez.
Aztán gondolatai tovaszállnak, már arra gondol fonás közben, hogy mennyire más anya ő, mióta egyedül van. Hogy igazából ő azóta ANYA. Az a nagybetűs. Aki igazán jelen tud lenni a gyerekek számára, önmaga legtisztább és legvalódibb verziójaként.
Úgy, ahogy mindig is akart, olyan minőségben, ahogy arra neki is szüksége lett volna kislányként.
Gondolatai itt sem állnak meg, szárnyalnak tovább, miközben egyik tincset a másikra hajtja. A saját hajára gondol újra. Arra, hogy a hajszárítás mindig is az egyik legszebb közös rituálé volt a hollanddal. A férfivel, aki olyan gyengéden érintette a haját, hogy a földi mennyországban érezte magát, s a rituálé, aminek nyugtató hatását a meleg levegő s a monoton fehérzaj csak fokozta. Volt ebben valami nagyon bensőséges és ezt imádta. Lehunyt szemmel, végtelen békével vegyített euforikus állapotban lebegett olyankor mindig. Aztán már se haj, se férfi. Mindegyik ténnyel nehezen békélt meg.
Egyedül van, kopaszon.
De a kislányaival örök az erre szentelt idő. A pillanat, a fonat, az emlékek, a kapcsolódás, a gondoskodás, a szeretet.
Annyi minden belefér egy fonatba. Az ő fonata sok nehezet őrzött, így valami végérvényesen megváltozott, amikor a hajától búcsút vett. Űrt hagyott maga után. A haj s a holland is. Idő, míg begyógyul.
A szíve is ezen az úton halad, a nem-ragaszkodás útján indította el a haja. Emlékszik olyan történetekre s maga is tapasztalta, hogy hajban az erő, mégis annyi minden alakul a térben, mióta kikerült a képből. Tisztul minden. Újrarendeződni látszik.
Átalakul.
Addig is, míg a változás egyre mélyebb rétegeket érint, ő csak fonja tovább szorgalmasan a lányai álomszép copfját.
